Blogger

Társasház építés: nem a méret a lényeg!

Amikor azt halljuk, hogy valahol társasház épül, akkor sokemeletes, több tucat lakásos épületekre gondolunk a legtöbben, pedig egy társasház lényege csupán az, hogy nem egyetlen lakásból áll, és a lakói nem feltétlenül állnak rokonságban egymással – márpedig ilyen szempontból egy ikerház is lehet társasház, csupán akként kell kezelni.

Társasház épülhet tehát viszonylag kevés lakással is, a lényeg csupán a több lakás, amelyek többfélék is lehetnek, és persze magának a társasháznak az elhelyezkedése is fontos tényező. Egy négy-hatlakásos, kétszintes sorházban az alsó lakóknak például alaphelyzetben jár a kertkapcsolat, míg a felső lakók esetében ez megállapodás kérdése, de természetesen megoldható a közös használat is. Az alapterület függvényében lehetséges kisebb, illetve nagyobb lakások kialakítása is, a gépészet lehet közös, illetve lakásonként teljesen független, és ezeken túl még számos variáció elképzelhető – minden csak a megrendelő elképzelésein múlik.

Ugyanígy a megrendelőn múlik, hogy a felépült társasház lakásait ki-, vagy eladja. Mindkettőnek megvannak a maga előnyei: az eladással gyorsan lehet visszaszerezni azt az összeget, amit a társasház építésébe fektetett, ráadásul a profit realizálása is hamar oldható meg, a bérbeadás azonban hosszú távú haszonnal és befektetéssel kecsegtet. A lényeg, hogy rendelkezzen egy elképzeléssel, amelyet a társasházat építő cég elé tárhat, és amiből megszülethet az új épület!

Amennyiben Önt is foglalkoztatja a gondolat, hogy társasházat építtetne, forduljon hozzánk bizalommal! Cégünk hosszú évek tapasztalatával vállalja a társasházak építését Magyarország egész területén. Tekintse meg referenciáinkat, melyek között a kisebb, kétlakásos ikerházaktól a többlakásos társasházakig számos példát találhat professzionalizmusunkra, és olvasson bővebben a társasházak építéséről, valamint egyéb projektjeinkről is!

Mennyiben felkeltettük az érdeklődését a társasházak építése iránt, és kérdése lenne, vegye fel velünk a kapcsolatot megadott elérhetőségeink egyikén!

Comments are closed.
Impresszum és Tárhely Szolgáltató
Telefon: +3630/476-86-82
E-mail: termelzoltan@gmail.com

Twitter

YouTube

Google Plus

Follow Me on Pinterest
  • Pinned: 30 Apr 2020
  • Pinned: 30 Apr 2020
  • Amennyiben felkeltettük az érdeklődését a társasház építés iránt, tekintse meg referenciáinkat, majd vegye fel velünk a kapcsolatot megadott elérhetőségeink egyikén, és kérjen árajánlatot! Pinned: 30 Apr 2020
  • Egy használt ingatlan esetén számos átalakításra lehet szükség, hogy valóban ki tudja elégíteni az új lakók igényeit. Ezzel szemben egy új építésű ház esetében már az építéskor mindent teljesen személyre lehet szabni! Ha az új építésű mellett döntött, keressen minket a kivitelezésért! #modernház #házépítés #újépítésűház Pinned: 27 Mar 2020
  • Számos használt ingatlant megnézett már, de egyik sem volt ideális? Döntsön Ön is az ingatlan építés mellett, amiben a segítségére leszünk! #modernház #házépítés #újépítésűház Pinned: 27 Mar 2020
  • Ikerházak építésében is nagy tapasztalatunk van! Keresse minket az Ön új házának kivitelezéséért, nem fog csalódni! #modernház #házépítés #újépítésűház Pinned: 27 Mar 2020
  • Velünk lehetséges! Cégünk modern technológiák felhasználásával, költséghatékonyan készíti el Önnek új otthonát! #modernházépítés #házépítés Pinned: 27 Feb 2020
  • Pontosan úgy építjük fel az új házát, ahogyan Ön megálmodta azt! Vegye fel velünk a kapcsolatot mielőbb! #modernházépítés #házépítés Pinned: 27 Feb 2020
  • Mi olyan családi házat építünk Önnek, amiben hosszú-hosszú évekig élhet majd a családjával! Bátran keressen minket a részletekért! #modernházépítés #házépítés Pinned: 27 Feb 2020
  • Ha ránk bízza a társasház építést színvonalas és korszerű ingatlanokat fog kapni, amik iránt nagy lesz majd a kereslet, a befektetése pedig megtérül! Ha felkeltettük az érdeklődését, vegye fel velünk a kapcsolatot! #házépítés #ikerházépítés #társasházépítés #újépítésűházak Pinned: 29 Jan 2020